Ugrás a tartalomra

Battonyai látnivalók

egykor.hu küldte be July 23, 2011 időpontban
Hely/kategóriák

1982-es adatok:

7968 lakost számláló település. Már 3800 évvel ezelőtt, a kora bronzkorban is lakott hely volt, mint azt a Május 1. Tsz homokbányájában a régészek feltárták. Nevét a pelikán régi magyar nevéből (patonya) nyerte. Irott történelme 1446-ban kezdődik. A gyulai vár bukásával azonban török kézre került és 1596-1700 között már pusztaként említik. 1780 körül román, szerb, majd Heves és Pest megyei magyarok népesítettékbe. 1839-ben mezővárosi rangot kapott.

Szentháromság-temploma 1817-1818-ban épült, Klivényi Lajos prépostsága idején. Jelenlegi formáját dr. Pozsonyi Zoltán tervei nyomán 1933-1935 között nyerte.

A barokk görögkeleti templom (Hunyadi u. 56.) 1778-ban épült. Ikonosztázát Alexij Dusán készítette 1882-ben.

Közelében áll az 1909-ben épült szerb templom.

A község református temploma 1884-ben épült. Kertjében az első világháborúban elesett battonyai katonák emlékére egy-egy rózsafát ültettek, melyek mellett zománctáblákon megörökítették a nevüket is.

A Mikes Kelemen Gimnázium 1947-ben nyitotta meg kapuit.

Cím

Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok